2011. február 25., péntek

A szülinap

Na helló otthoniak!

Először is mindenkitől bocsánat, hogy nem írok gyakrabban, de egyszerűen időm se és kedvem sincs néha írogatni egy egy nap után. Remélem elnézitek nekem.:) Öcsikémnek meg köszönet a blogért. Tényleg stílusosabb itt írni a dolgaimról.
Most a múlthét péntekkel kezdeném irományomat, mivel le kell, hogy írjam itt sem minden fenékig tejfel. Szokás szerint felkeltem, megreggeliztem, készülődtem a napra. Kicsit később értem ki a villamosmegállóba, mint ahogy szoktam, de még így is időben voltam. A megállóban gyanúsan sok ember állt és amikor megérkezett a villamos, alig fértem fel. Csodálkoztam is, mert eddig még ilyen nem volt. Később viszont kiderítettem  Carolienetól,  a nemzetközi iroda munkatársától, hogy a városban azért volt ilyen káosz, mert a közlekedési dolgozók szakszervezete tüntetett a megváltozott munkabeosztások miatt. Egészen véletlenül én is odatévedtem a tüntetés színhelyére. Semmi komolyra ne számítsatok, mert itt elég nyugisan tüntetnek. Kb. olyan volt mint egy koncert, AC DC-t hallgattak, egy két petárdát robbantottak de semmi egyéb nem volt. Rendőrautó is csak egy db volt jelen. Kb. a hétvégét ezzel le is tudtam, persze mondanom se kell, hogy a kötelező hétvégi De Prof látogatás is megtörtént.:D
A hét elég lassan indult be nem is fecsérlek rá túl sok szót. Szokásos órák, szokásos feladatok, persze angolul mindig. Szerencsére ez nem igazán jelent problémát.
Tegnap estére meg voltunk hívva jópáran a csoportból, Alexis barátom 27. születésnapi bulijába. Az Ő lakásában kezdtünk. Eléggé nemzetközi volt a társaság, voltak törökök, románok, finnek, litvánok, egy mexikói lány, Dáviddal erősítettük a magyarok táborát és ugye Alexis aki egy ízig vérig francia. Nagyon jól szórakoztunk, hamar party hangulat alakult ki és a cuba libre is jól fogyott:D Olyan 12 környékén átsétáltunk a társasággal a Café d'Anvers nevű szórakozóhelyre, ami a vöröslámpás negyednél található. A hely nagyon minőségi, csak ajánlani tudom mindenkinek, aki erre jár és mint minden Antwerpenben, ebbe a helybe is ingyenes a belépés csütörtökönként. Közben Panniék is megérkeztek, így a jó társaságról sem kellett már gondoskodni ;D Úgyhogy hajnalig party a többi meg legyen az én titkom:D (egyenlőre)

Na csók mindenkinek!
Jah és az est száma:

2011. február 17., csütörtök

First of all

Egy blog ami Gergőnek készült, hogy hírt tudjon magáról adni külhonról többek között ez úton is...

(mert a facebook-ra írogatásnak nincs stílusa:D)

Mivel képek híjján vagyunk Gergő életéből az elektronika miatt, csatoltam pár illusztrációt a megérkezés pillanatáról és az antwerpeni, pezsgő élet Gergőre gyakorolt hatásáról.


Az Öccccsss